Gerincegyenesítő energia kezelés
A gerinc emlékezettárolóként működik a szervezetben: azok az élmények, amelyek úgy megterhelnek minket a mindennapjainkban, hogy már nem tudunk "egyenesen haladni" az életünkben, testi tünetként is megjelennek. Így üzen a lelkünk- sokszor igen fájdalmas üzenetek formájában - hogy változásra, változtatásra lenne szükség. A gerinckezelés célja, hogy a gerincben tárolódott emlékeket, lenyomatokat, élményeket kitisztítsa, a blokkokat, terheket feloldja, hogy fizikai és átvitt értelemben is újra "kiegyenesedve" tudjuk élni az életünket.
A kezelés egyben egy olyan multidimenzionális tudattágítás is, amely az emberi lét számos szintjére hatással van, többek közt karmikus blokkok, minták is kioldódnak a kezelés során. A blokkoldás következtében az auramező tisztul, a testi sejtekben pedig, az új információs impulzusoknak köszönhetően, aktiválódik az öngyógyító képesség.
Klienseim a fizikai gyógyulások mellett arról számoltak be, hogy a kezelés után soha nem tapasztalt életöröm, derű, nyugalom jelent meg az életükben, az addig megoldhatatlannak tűnő élethelyzetekre egyszerre megtalálták a megoldást, és sokuk számára kitisztult az is, mi is valójában az életcéljuk.
Hogyan történik a kezelés?
A kezelés alatt fekszel a hátadon, én pedig a tested érintése nélkül gyógyító energiát árasztok minden egyes csigolyádba.
Meddig tart egy kezelés?
A kezelés az előzetes meditációval és a befejező meditációval együtt körülbelül 1 óra..
Hányszor kell ismételni a kezelést?
Az esetek többségében elég két kezelés, és a panaszok teljesen megszűnnek.
Amennyiben súlyos a probléma, amivel felkerestél, további 1-2 vagy esetleg még ennél is több kezelésre lehet szükség. Mivel a kezelés nagyon mélyreható változásokat hoz testi és lelki szinten is, ezért az első kezelés után 1-2 héttel adható csak a következő kezelés.
Mely esetekben bizonyult már eddig hasznosnak a gerincegyenesítő energia kezelés?
Testi betegségek:
- hát-és vállferdeség
- hátfájás
- ideg, izom- és ízületi fájdalmak
- mozgásszervi problémák, Morbus Bechterew
- migrén, fejfájás, alacsony/magas vérnyomás
- hallási zavarok, egyensúlyproblémák, állkapocs ízületi problémák
- szívritmus zavarok, légzési nehézség, asztma
- sportsérülések, balesetből visszamaradt mozgásszervi nehézségek
- gyenge immunrendszer, allergia
- és még sok minden másban is..
Lelki, szellemi szint:
- félelmek, kimerültség
- lelki sérülések, depresszió
- alvás - és koncentrációs zavar
- szenvedélybetegségek, régi minták feloldása
- belső nyugtalanság, blokkok, belső káosz
- tisztánlátás, higgadtság hiánya
- hiányzó motiváció, céltalanság érzés
- és még sok minden másban is..
A kezelés következményeként testi méregtelenítés, a sejtinformációk újrastrukturálása és az energiaáramlás harmonizálása történhet meg.
Gyógyul a kliens testében, életében minden, amelynek gyógyulására a lelke a gyógyítás pillanatában engedélyt ad.
Kinek ajánlott a gerincegyenesítő kezelés:?
A kezelés mindenki számára ajánlható és a testi gyógyulás mellett sok más síkon is hat.
Azok számára, akiknek nincsenek panaszaik, a kezelés megelőző jellegű, valamint életminőség-javító hatású. A gerincegyenesítés minden páciens esetében elősegíti a tudatosság növekedését, a gyógyulást, és a szellemi fejlődést.
Állatok és növények is kezelhetőek az energiával, az ő esetükben is áldásosnak bizonyult a kezelés.
A kezelés egy új élet teremtésének kezdete
Nagyon hasznos a kliens számára, ha a kezelést aktív önmunka és a saját életünkért való felelősség tudatos felvállalása követi:
- a kihívásokat nem teherként, hanem fejlődési lehetőségeknek tekintjük
- becsüljük önmagunkat
- tudatában vagyunk a gondolataink és szavaink teremtő erejének- ki mint vet, úgy arat- az ok és okozat összefüggésének felismerése
- a stressz tudatos átalakítása
- egészséges táplálkozás
- elegendő mozgás a friss levegőn.
Hol sajátítottam el ezt a kezelési módszert?
A német Kryon iskola egyik tanárától, Manuela Seri´Nada Riernößl- től kaptam a beavatást.
A német Kryon Iskola az O.M.S.P. (Organización Mundial de la Salud Publica) által hivatalosan elismert iskola. A szervezet, amely az egészségügyi képzések hatékonyságát tanúsítja, 2005-ben a világ legjobb képzéseinek díjjával tüntette ki az iskolát.
© 2023 Minden jog fenntartva.